Már nem is emlékszem, honnan van ez a receptem, olvastam-e valahol, vagy a fejemből pattant ki, mikor épp sütőtöklevesre vágytam. Mindenesetre olyan finom, hogy nem tudok betelni vele. Hűvös őszi napon igazán jólesik egy kis chilipehellyel tüzesítve.
Hozzávalók:
2 ek olívaolaj vagy vaj
1 közepes fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
kb. 70 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
1 nagyobb sárgarépa
1 krumpli
1 liter zöldségleves alaplé
őrölt szerecsendió
bors
2 dl tejszín (elhagyható)
Elkészítés:
A zöldségeket meghámozzuk, és felaprítjuk. A forma nem számít, de minél kisebbre vágjuk őket, annál előbb megfőnek. A felforrósított zsiradékon megpároljuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is, kevergetjük még egy-két percig. A lábosba tesszük a felaprított zöldségeket is, rögtön felöntjük az alaplével, fűszerezzük, és kb. fél óra alatt puhára főzzük. Félrehúzzuk a tűzhelyről, megvárjuk, amíg kissé lehűl, és pürésítjük. Visszatesszük közepes lángra, kevés vízzel higíthatjuk, ha túl sűrű lenne. Tejszínnel dúsíthatjuk, selymesíthetjük az ízét. Sózzuk, ha szükséges. Rottyantsunk rajta egyet, majd tálaljuk még azon melegébe', pirított tökmaggal, chilivel, friss pirítóssal.